A „bullying” kifejezést a modern pszichológia nyelvében először Dan Olweus norvég pszichológus használta az 1970-es évek elején az iskolai bántalmazás leírására. Olweus szerint a bullying olyan szándékos, ismétlődő agresszív viselkedés, amelyben a bántalmazó és az áldozat között hatalmi egyenlőtlenség áll fenn – vagyis az áldozat nem képes hatékonyan megvédeni magát. Bár a bullying jelensége leggyakrabban iskolai környezethez kötve kerül szóba, a kutatások az utóbbi években egyre inkább rámutattak arra, hogy óvodáskorban is jelen lehet, még ha kevésbé látványos vagy tudatos formában is.
Az óvodás gyermekeknél az agresszió gyakori kiváltó okai közé tartozik a tulajdonviszonyok körüli konfliktus – például játékszerek megszerzése, birtoklása vagy annak akadályozása. Emellett gyakran jelenik meg a versengés, a társak figyelméért vagy a felnőttek elismeréséért való küzdelem, valamint a társas helyzetek feletti kontroll megszerzésének vágya. A három és hét év közötti időszakban az agresszió megjelenési formái egyre változatosabbá válnak: a fizikai megnyilvánulások mellett előtérbe kerülhet a verbális agresszió, a kapcsolati agresszió (pl. kiközösítés), sőt, személyre szabott, célzott sérelmek is.
A bullying az óvodában – akárcsak az iskolában – nem pusztán egyéni viselkedés, hanem társas dinamika része. A bántalmazás sokszor nem csak két gyermek – az elkövető és az áldozat – története, hanem a teljes csoport részt vesz benne, akár közvetlenül, akár közvetve. A szemlélők (akik látnak egy-egy konfliktust) szerepe kulcsfontosságú lehet: támogathatják a bántalmazót, védelmet nyújthatnak az áldozatnak, közvetíthetnek, vagy – sajnos leggyakrabban – passzívan szemlélhetik az eseményeket.
A bullying formáit három fő típusba soroljuk:
- Fizikai bullying – ide tartozik a lökdösés, verekedés, mások játékainak elvétele vagy megrongálása. Ez a leginkább látványos forma, ezért ezt a felnőttek is hamarabb észreveszik.
- Verbális bullying – csúfolás, gúnyolódás, becenevek használata, nevetségessé tétel. Ezek a megnyilvánulások általában az idősebb óvodásokra jellemzőek, akik már fejlettebb nyelvi készségekkel rendelkeznek.
- Kapcsolati bullying – ez a forma finomabb, kevésbé látványos, mégis erőteljes hatású. Például valakit szándékosan kizárnak a játékból, figyelmen kívül hagynak, vagy manipulálnak másokat, hogy ne játsszanak vele.
A direkt (nyílt) agresszió könnyebben észlelhető, míg az indirekt formák, mint például a kapcsolati bullying, gyakran rejtve maradnak, mégis komoly érzelmi sérüléseket okozhatnak.
Kutatások szerint az óvodai bullying nemi különbségeket is mutat. A fiúk körében gyakoribb a fizikai agresszió és az, hogy bántalmazó vagy áldozat szerepbe kerülnek. A lányoknál ezzel szemben az indirekt, kapcsolati agresszió jellemzőbb – például pletykálás, kiközösítés. Az azonos nemű társak közötti agresszió gyakoribb, ezért az ellenkező neműekkel való közös játék akár védőfaktor is lehet.
A bullying szereplőit általában négy fő csoportba soroljuk:
- Az áldozat, aki célpontja a bántalmazásnak. Ő gyakran fiatalabb, fizikailag gyengébb, visszahúzódóbb társainál. Sokszor valamilyen „eltérés” (pl. szemüveg, túlsúly, beszédhiba) vagy gyengébb szociális készségek teszik sebezhetőbbé. Az áldozatok gyakran szoronganak, alacsony az önértékelésük, és nehezen tudnak kiállni magukért.
- A bántalmazó, aki szándékosan bántja társát – fizikai, verbális vagy kapcsolati módon. Jellemzően dominánsabb, idősebb, és kihasználja a hatalmi különbségeket. Ha gyenge az empátiás készsége és kevés a proszociális viselkedése, akkor gyakran elutasítást kap a társaktól. Ugyanakkor előfordul, hogy karizmatikus, és a csoportban vezető szerephez jut – ilyenkor népszerű agresszor válhat belőle.
- A bántalmazó-áldozat (bully-victim), aki egyszerre él át bántalmazást, miközben maga is bánt másokat. E csoportba tartozó gyerekek gyakran impulzívak, alacsony önkontrollal rendelkeznek, és gyakori náluk a sajátos nevelési igény.
- A szemlélők, akik bár nem aktív szereplők, mégis hatással vannak az eseményekre. Passzív hozzáállásuk (pl. nem szólnak, ha látják a bántalmazást) hozzájárulhat a bullying fennmaradásához. Ugyanakkor lehetnek védelmezők is, akik kiállnak az áldozat mellett, vagy békítő közvetítők.
Az óvodai bullying komoly érzelmi megterhelést jelenthet minden érintett fél számára. Egyes gyerekek félelemmel, szorongással reagálnak a bántalmazásra – akkor is, ha nem közvetlenül érinti őket. A tartós stressz negatívan befolyásolhatja a gyermek lelki egészségét, szociális fejlődését, önbizalmát, sőt, iskolai teljesítményét is. Ha a bántalmazás gyakori, vagy az áldozat szerepe állandósul, az akár a személyiségfejlődésre és a társas kapcsolatok későbbi alakulására is hatással lehet.
Fontos, hogy az óvodapedagógusok és a szülők egyaránt érzékenyen és tudatosan figyeljék a társas helyzeteket, és törekedjenek a bullying megelőzésére, illetve kezelésére. Ez magában foglalja az empátia, a konfliktuskezelés és az asszertivitás fejlesztését – nem csak az áldozatoknál, hanem az egész csoportban. Mivel a bullying társas jelenség, a megoldás is közösségi szinten kezdődik.
A probléma felismerésének egyik legmegfelelőbb módja a rendszeres szociometria készítés, amelyről részletesebben a következő cikkünkben olvashatnak.
Hivatkozások
Juvonen, J., Graham, S., és Schuster, M. A. (2003). Bullying among young adolescents: the strong, the weak, and the troubled. Pediatrics, 112, 1231–1237. https://doi.org/10.1542/peds.112.6.1231
Ribiczey, N. M., Szabó, B., és Jármi, É. (2018). Bullying az óvodában – az óvodai bántalmazás sajátosságai. Alkalmazott Pszichológia, vol. 18. issue 1. ISSN 1419–872X. https://doi.org/10.17627/ALKPSZICH.2018.1.91
O’Connell, Pepler, és Craig. (1999). Peer involvement in bullying: insights and challenges for intervention. Journal of Adolescence, 22, 437–452. https://doi.org/10.1006/jado.1999.0238
Perren, S., és Alsaker, F. D. (2005). Social behavior and peer relationships of victims, bully‐victims, and bullies in kindergarten. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 47, 45–57. https://doi.org/10.1111/j.1469-7610.2005.01445.x