Érzelmi elsősegély csomag gyerekeknek és az egész családnak7 perc olvasási idő

“A horzsolásra krémet, a zúzódásra jeget, a vágott sebre pedig ragtapaszt teszünk. A lelki sérülések hasonló gondoskodást igényelnek: segítenünk kell a gyerekeinknek felismerni , elfogadni és kezelni az érzelmeiket.” – írja Suzy Reading, Nyújtózz az égig, mint egy hegy című könyvében. Ebben a cikkben arról olvashattok, hogyan is tudjátok előállítani a képzeletbeli szülői elsősegély csomagot lelki sérülések kezeléséhez.

Az érzelmek világa minden emberi lényt érint, jelen tudásunk szerint mi vagyunk az a faj a Földön, akik képesek érzelmeket átélni. Érzelmeink kapcsolatban állnak gondolatainkkal és viselkedésünkkel, ezen hármas kölcsönhatás pedig befolyásolja életünk folyását. Biztosan tapasztaltad már magadon, hogy amikor például dühöt érzel, gondolataid is negatívabbá válnak és hirtelen olyan dolgokat teszel, amit egyébként nem tennél vagy később megbánsz. Nincs ez másképp a többi felnőtt és gyermek esetében sem.

Észlelés, elfogadás, segítség

Amikor gyermekünk negatív érzelmek viharába keveredik, a bekapcsol a szülői söztön és azonnal szeretnénk enyhíteni rossz érzését, szeretnénk, ha jobban lenne, újra mosoly terülne el az arcán. Ez nagyon kedves  tőlünk, de gondoljunk bele abba, hogy az érzés, amit megél jogos-e. Nagy valószínűséggel igen. Rossz érzés, amikor elesünk a betonon, rossz érzés, amikor hamarabb haza kell menni a születésnapi zsúrról és rossz érzés elveszíteni egy kedvenc játékot. Az érzelmi elsősegély első lépése, hogy adjuk meg a lehetőséget a gyermeknek arra, hogy átélje érzelmét, ne tagadjuk meg tőle. Persze ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk magára szenvedni, hanem mondjuk el neki szépen, érthetően, hogy ez az érzés természetes és biztosítsuk róla, hogy enyhülni fog. Továbbá nagyon sokat segíthet az, ha a vigasztalás során értésére adjuk, hogy az érzések megtörténnek velünk, átéljük őket, de mi nem vagyunk egyek az érzésekkel, ahogy a gondolatokkal sem. Ez a gondolat a későbbiekben is sokat segíthet átvészelni egy-egy érzelmileg megterhelő helyzetet, hiszen eltávolítja az énünket az érzéstől, így könnyebben tovább léphetünk belőle, mintha magunkat azonosítjuk vele. Ennek gyakorlását segíti az is, ha te, mint szülő, vagy nevelő sem úgy fogalmazol például, hogy “Nagyon haragos vagyok.” hanem inkább “Most haragot érzek.”. 

Miután észrevettük az érzést, adjunk neki biztonságos teret, lehetőséget a gyermeknek arra, hogy kifejezze azt, majd a vigasztalás során tereljük a figyelmét olyan pozitív érzésekre, amik szintén jelen lehetnek. Például tegyük fel, a gyermek legjobb barátját másik óvodába viszik a szülei, amiért gyermekünk nagy szomorúságot él meg. Hagyjuk, hogy elsírja magát, kifejezze bánatát, majd emlékeztessük, hogy ez a barátság mennyi örömmel, hálával járt. Felnőttként könnyen tudunk a jövő képében gondolkodni, de egy óvodáskorú gyermek még nem tud ilyen távlatokban gondolkodni. Felnőtt fejjel egy kis barát elköltözése minket lehet, hogy nem érint meg, hiszen látjuk, hogy a jövőben tudunk majd lehetőséget teremteni a találkozásra, de ez a kisgyereknek nem feltétlenül egyértelmű. Emiatt nagyon fontos, hogy szülőként aktívan vegyünk részt a nyugtatásban és mutassuk be őt olyan eszközöknek, amiket egy későbbi nehéz helyzetben is tud majd alkalmazni.

Az érzelmek helye és szerepe

Az érzelmek nagyon fontosak, hiszen jelzést adnak számunkra, hogy valami történt és felszólítanak, hogy vizsgáljuk meg ezt. Az összes érzelem fontos és egyik sem helytelen. Gyakran beszélünk pozitív és negatív érzelmekről, de Reading azt tanácsolja könyvében, hogy  engedjük el az érzelmek címkézését, hiszen ez ahhoz vezethet, hogy bizonyos érzelmeknek nem adunk teret. Az érzelmek letagadása vagy elfojtása azonban nem old meg semmit, sőt, csak fokozza a problémát, hiszen a ki nem adott érzelmek befelé hatva akár meg is betegíthetnek. Az érzelmi elsősegély csomag révén tehát arra törekedjünk, hogy megvizsgáljuk: megfelelőek vagy hasznosak-e az érzések és hogyan tudjuk ezeket biztonságos módon kifejezni.

Nagyon fontos ismerni az érzelmek funkcióit. Tudatosítsuk az érzelmet, majd társítsuk hozzá, hogy miért keletkezett, ezzel mit igyekszik bennünk kiváltani. Például a szégyenérzet azt jelzi, hogy valamiben hibáztunk és ezt ki kellene javítani. A gyereked és saját érzelmeid tudatosítása, az érzelmi intelligenciád fejlesztése számos pozitív hatással van az életminőségre. Kutatások bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik képesek ügyesen megkülönböztetni érzelmeiket, ellenállóbbak a stressz ellen és hatékonyabban kezelik dühüket. Továbbá egy kísérletből az is kiderült, hogy azok a gyerekek, akik jobban meg tudták nevezni érzelmeiket, 40%-kal kevésbé viselkedtek agreszívan, mint azon társaik, akik nehezen öntötték szavakba érzéseiket. 

Az érzelmek felismerése azonban csak az első lépés. Az érzelmeinket ezek után kezelni is kell, amelyhez érdemes megtanulni egy-egy stratégiát. Ebben is segíthet a tudatos jelenlét módszere. Dolgozzunk együtt az érzelemmel, ne az érzelem ellen. Kérdezzük a gyermeket róla, meg tudja-e nevezni? Hol érzi a testén belül ezt az érzelmet? Például a hasában vagy  szíve táján? Le tudja-e írni szavakkal az érzelmet vagy esetleg lerajzolná-e azt? Kérdezhetjük arról, hogy ha ez az érzelem milyen évszak lenne vagy milyen állat? Ez mind segít neki az érzelem megélésében és tudatosításában. Ezek után irányítsuk figyelmét a érzelem esetleges változására! Például változik-e, ha vesz egy mély levegőt? Kérdezzük meg, le tud-e ülni ezzel az érzelemmel, mintha egy kis barátja lenne és el tudja-e fogadni jelenlétét anélkül, hogy meg akarná változtatni? Vajon mit üzenhet ez az érzelem neki? Végül pedig gondolkodtassuk el, hogy mi segítene a helyzetben? Építő megoldás lehet, ha beszél róla, rajzol, mélyeket lélegez vagy valamilyen mozgással fejezi ki, Reading könyvében például minden érzelemhez jógapózt társít, ami segít az érzelem elfogadásában. 

Kedves Szülő! Az érzelmi elsősegély csomag elkészítésekor légy önmagaddal is türelmes és kedves. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a tudatos jelenlét és gyermeked harmóniája a tiéddel kezdődik! Tehát készíts saját magad számára is elsősegély csomagot és próbálj minél tudatosabban járni-kelni. A legfontosabb, hogy ne feledd: minden érzésnek megvan a helye, a szerepe, de nem vagyunk egyenlőek velük és idővel el fognak múlni. Olyanok, mint a patak vízfolyása, jön és megy. Tudod, mi történik, ha felfogják a patak áramát? Felduzzad a víz és idő kérdése csak, hogy mikor töri át a hatalmas áradat a gátat. Ugyanez igaz az érzelmek folyamára is. Kitartást és sok boldog pillanatot kívánok a patakokhoz és a tudatos jelenlét gyakorlásához!

Irodalomjegyzék

Reading, S. (2019). Nyújtózz az égig, mint egy hegy – Játékos mindfulness-technikák gyerekeknek és szülőknek; Budapest: Bioenergetic Kiadó Kft.; ISBN 978-963-291-394-0

Pond, R. S., Kashdan, T. B., DeWall, C. N., Savostyanova, A., Lambert, N. M., & Fincham, F. D. (2012). Emotion differentiation moderates aggressive tendencies in angry people: A daily diary analysis; Emotion, 12, 326-37.