Közeledik a halottak napja. Sokan kisgyermekekkel, míg mások gyermekeiket féltve, nélkülük mennek ki a temetőbe. Hasonlóan, sok szülő úgy gondolja, a halálról nem szabad a gyermekek előtt beszélni, míg mások bevonják őket az erről való kommunikációba. Hogy kezeljük a halál témáját? Mivel teszünk jót gyermekeinknek? Cikkünkben ezekre keressük a választ.
Megóvni vagy beavatni?
Felnőttként sokszor hajlamosak vagyunk alábecsülni a gyermekeinket. Alábecsüljük többek között azt az igényüket, hogy minél jobban megértsék, megismerjék a világot, az eseményeket, embereket, valamint a saját kapcsolatukat a világgal. Sokszor egy-egy témához még nem tartjuk őket elég “nagynak” (okosnak), így arról nem beszélünk, mert még “úgysem értik”. Ebből következik, hogy gyakran a kapcsolódó érzelmeiket sem vesszük elég komolyan, vagy éppen nem hinnénk, hogy adott esemény hatással van rájuk. Ezek igazak lehetnek olyan nehéz kérdések esetén is, mint a halál, a haldoklás. A kisgyermekeket is érdekli, megérinti a téma. Kíváncsiak rá, különösen, ha először találkoznak vele. Tudni akarják, mi, hogy és miért történt, illetve, hogy mégis mi lesz ezután. Ezek a kérdések az egészséges, normál fejlődés jelei, amelyekkel foglalkoznunk kell, megfelelő szinten válaszolnunk rájuk [1].
Szülőként minden rossztól szeretnénk megóvni gyermekeinket, így a halál témájától is. Ugyanakkor ezzel nem tesszük elkerülhetővé akár egy házikedvenc, vagy idős nagyszülő elvesztését sem. A halálról való kommunikációt nem szabad kerülgetni, azzal csak megnehezítjük a gyermek veszteséggel való megbirkózását, a veszteség fogalmának megértését [2].
Mit tartsunk szem előtt, amikor a halál szóba jön?
A gyermekek kezdetben inkább érdekesnek tartják a halált, mint félelmetesnek, egyszerűen szeretnék azt megismerni, megérteni. Ha szülőként bezárkózunk, ellenállunk a témának, könnyedén növelhetjük a gyermek bizonytalanságát, ezzel alapot teremtve a későbbi félelmeknek. Mindemellett megfelelő válasz hiányában a saját fantáziája által kreált válaszokat fogja valóságosnak tekinteni, amelyek gyakran sokkal negatívabbak, mint a tényleges realitás [3]. A halálról való kommunikáció előtt fontos megtudnunk, milyen tudással rendelkezik a gyermek arról (szükség esetén ezt korrigálnunk), továbbá a későbbi kommunikációt a fejlődési szintjéhez igazítva kell alakítanunk [2].
A gyerekek halálról alkotott képe
Minden esetben fontos a következetes őszinteség, ugyanakkor egy 3-4 éves gyermek még nem fogja érteni, mit jelent az, hogy valaki végleg elment. Gyakran kérdeznek a halott visszatéréséről, arról, hogy meddig van még távol. Ebben a korban még ez természetes, fontos, hogy ezekre a kérdésekre is nyitottak legyünk. Később, körülbelül 8 éves korig a halál egy megszemélyesített dologként van jelen, aki “elviszi” a haldoklót. A végesség valódi tudatosítása, a valódi haláltudat 10 éves kor körül alakul ki, ekkor már megértik a gyerekek, hogy a dédi nem jön vissza [3].
A halállal kapcsolatban alapvetően négy fogalom megértése, elfogadása szükséges:
1, Visszafordíthatatlanság: Annak elfogadása, hogy aki meghal, végleg elmegy, nem jön vissza.
2, Véglegesség: Annak tudatosítása, hogy ez egy vissza nem fordítható folyamat. Nem, az eltemetett hörcsög nem lesz éhes, nem szükséges mellé ennivalót tenni.
3, Elkerülhetetlenség: Mindenki meghal, amely egy természetes, kikerülhetetlen folyamat. Nem azért halt meg a kishörcsög, mert rosszul viselkedett!
4, Okozati összefüggés: Végül a halál okának tisztázása is elengedhetetlen. “Nem amiatt halt meg a hörcsögöd, mert te rossz voltál!” [2]
A felsoroltakat a gyermek természetes fejlődése során fokozatosan tanulja meg. Ha halálesettel nem is találkozik gyermekkorában, az elmúlást ugyanúgy megismertethetjük vele az évszakok változásában, természeti jelenségekben, vagy a használati tárgyak elkopásában. Ezek elfoadása segíti megérteni és könyebben elfogadni számára a fenti törvényszerűségeket.
Összefoglaló gondolatok
Összességében rendkívül fontos, hogy a napjainkban tabuvá vált halálról a gyermekeinkkel nyíltan, az ő kérdéseiknek megfelelően, az ő szintjükön, őszintén kommunikáljunk. Mindig csak arra válaszoljunk, amit tényleg kérdeztek. Hagyjuk, hogy a gyermek kérdései irányítsák a beszélgetést, hiszen ő tudja, mire kíváncsi. Segítheti a gyermeket, ha elmondjuk neki, mi miben hiszünk, mi vár a halál után, ezzel táplálva a biztonságérzetét, bizalmát. Ne lepődjünk meg, ha játékaiban, rajzaiban is megjelenik valamilyen módon a téma, ezzel is az élményeit dolgozza fel. Végül a már elhunyt szeretteink életéről való mesélés, közös emlékek felelevenítése is a pozitív szemléletet erősítheti megtanítva ezzel arra, hogy bár elveszíteni valakit nagyon fájdalmas, de a vele együtt töltött idő szívmelengető emlékei örökké megmaradnak velünk, ezekből pedig bármikor táplálkozhat a lelkünk. [3].
Ajánló:
- Az élet olyan, mint a szél (szerző: Shona Innes). Gyászfeldolgozó mese:
https://www.youtube.com/watch?v=qVwfaj12xFA - Mese a rózsaszín elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát (szerző: Monika Weitze)
Felhasznált irodalom
[1] Biank, N. M., & Sori, C. F. (2012). Helping children cope with the death of a family member. In Engaging Children in Family Therapy (pp. 245-262). Routledge.
[2] Schonfeld, D. J. (1993). Talking with children about death. Journal of Pediatric Health Care, 7(6), 269-274.